Kevés nő mondhatja el magáról, hogy a menopauzán tünetmentesen esett át. Sokkal inkább jellemző, hogy nemcsak egy, de egyszerre több tünet is sújtja ilyenkor a nőket, melyek időnként a változókor lezárulta után, idősebb korban is fennmaradnak. Bármennyire is kellemetlen és kényelmetlen ez az időszak, ne felejtsük el, hogy nem betegségről, hanem egy teljesen természetes állapotról van szó, ami a női élet velejárója.
A tünetek igen sokfélék, de egy valami közös bennük: mindegyiket a hormonális változások idézik elő. Akinél a tünetek nagyon erősek, általában hormonterápiában részesül, de ezek a gyógyszerek éveken át tartó szedés mellett egészségi problémákat idézhetnek elő. Éppen ezért megfontolandó, hogy a menopauza tüneteinek kezelésére más, alternatív megoldást keressünk.
Hőhullámok
Az egyik legelső tünet, ami jelzi a változókor beálltát. Ugyanakkor az egyik legkellemetlenebb is, hiszen bárhol bármikor ránk törhet a verejtékezéssel, az arc kipirosodásával járó tünet. Még az éjszakai pihenést is megzavarhatja és néhány perctől akár órákig is tarthat. Azonkívül, hogy lengébben öltözöl, kerülöd a fűszeres ételeket, próbálod legyőzni az idegességet és mindig szellőzteted a lakást, mást is tehetsz a hőhullám leküzdése érdekében. Kiegészítheted az étrendedet lenmaggal, ami az ösztrogénhez hasonló fitoösztrogéneket tartalmaz. Naponta néhány kanállal őrölj meg és fogyaszd el. Nagyon sokat segíthet az E-vitamin, a méhpempő és a zsálya tea is.
Súlygyarapodás
Nincs más választásod, ha a menopauzának ezt a hosszútávra szóló tünet szeretnéd elkerülni, életmódbeli változtatásokra lesz szükséged. Lehet, hogy soha nem voltál hízékony típus, de a változókor sokat változtathat ezen is. Ha nem férsz bele a tavalyi ruháidba, az már intő jel arra nézve, hogy sürgősen cselekedned kell. Elsősorban a táplálkozási szokásaidra figyelj oda és kövess olyan diétát, amivel visszafogod a feldolgozott ételek és a finomított cukrok, szénhidrátok fogyasztását. A leghatékonyabb akkor leszel, ha mindezt kiegészíted némi testmozgással is. Nem feltétlenül kell bérletet váltanod az edzőterembe, de az eddigieknél mozogj többet, sétálj intenzívebb tempóban vagy vesd bele magad a kerti munkába.
Nemi vágy csökkenése
A nők közel felét érinti menopauza alatt a szexuális vágy csökkenése. Ez tipikusan az a változókori tünet, ami nemcsak egyvalakire van hatással, de a párkapcsolatot is komolyan befolyásolhatja. A libidó csökkenése komplex jelenség, nem lehet érte kizárólag a hormonális változásokat felelőssé tenni. Pszichológiai tényezők is fontos szerepet játszanak benne, ahogyan a stressz, a fáradtság, a kapcsolatból kivesző intimitás, a családi élet változásai is. Éppen ezért komplex kezelést is igényel, nem elég csupán a hormonháztartás kiegyensúlyozására gondot fordítani. Tárd fel a lelki problémáidat, ha kell, szakember előtt! Amit életmódod tekintetében megtehetsz, hogy mozgással és megfelelő táplálkozással, a tápanyagok pótlásával megpróbálsz kiegyensúlyozottabban élni, ami a lelkedre is jótékonyan fog hatni. Fogyassz vörös húst, májat, halat, sok proteint, mandulát, zöld leveles zöldségeket.
Hüvelyszárazság
Az élet bármely szakaszában kialakulhat, de jellemzően a menopauza idején következik be a legtöbb nőnél. Az ösztrogén szint csökkenése idézi elő és sokaknál nemcsak a szexualitásban, de az önértékelésben is komoly problémákat okoz. Stresszcsökkentő technikákkal, a pároddal való nyílt kommunikációval és speciális készítményekkel tehetsz ellene. Növeld az ösztrogén szintet, szedj E-vitamint, síkosításhoz pedig használj kókuszolajat vagy jojoba olajat.
Vitalitás hiánya
A nők 70%-a észleli a vitalitás csökkenését menopauza alatt. Ez nem jelent egyet a depresszióval, de az életerő, életkedv visszaesése mégis nagyban rontja az életminőséget. A kedélyállapot hullámzása, ami váratlanul törhet elő, tovább rontja ezt az állapotot. Hogy ezt megszüntesd, próbáld más szemmel nézni az életedet! Egy új szakaszba léptél, ami rengeteg jó dolgot tartogat számodra, ezért nem érdemes az elmúlt időn keseregned! Élvezd a mindennapokat, légy aktív, táplálkozz változatosan! Fogyassz olyan étrendkiegészítőket és tápanyagokat, melyek természetes módon növelik az energiát, mint a ginzeng vagy a maca és kiegyensúlyozzák a hormonháztartást, mint a méhpempő és a görögszénamag.