A szépség és a kultúra között nagyon nehéz, szinte lehetetlen lavírozni – gondolják nagyon sokan. Nem alaptalan a feltételezésük, ha abból a tévhitből indulunk ki, amely szerint az okos, művelt nők nem szépek, illetve a szép nők általában nem okosak. De honnan is ered ez a gondolat valójában? Lehetséges, hogy tényleg létezik összefüggés a szépség, illetve a kultúra között?

A szépség és a kultúra közötti látszólagos ellentétet talán könnyebben megérthetjük, ha megpróbáljuk átgondolni, mit jelent ez a két fogalom – szépség és kultúra –, illetve mit értünk alatta a hétköznapi életben. Hiszen a szépség megjelenését talán némiképpen félreértelmezzük. A reklámok hatására úgy gondolhatjuk, hogy csak az azokban közvetített ideális személy mondható szépnek. Egy ilyen szépségnek pedig szinte egész nap a külsejével kell foglalkoznia, hiszen fodrászhoz, kozmetikushoz, szoláriumba, konditerembe kell járnia, emellett pedig sokat kell pihennie. Így nem maradhat ideje a kultúrára, azaz színházba, moziba, esetleg könyvtárba járni, tájékozottnak lenni, könyveket, híreket olvasni.

Pedig nem csak egy celeb lehet szép. Hiszen a hétköznapi életünkben, az utcán szembejövők, az ismerőseink között is sok szépséget fedezhetünk fel, ők pedig bizonyára nem minden szabadidejüket fordítják szépségápolásra. Lehetséges tehát, hogy vannak olyan, leginkább természetesebb, visszafogottabb szépségek, akiknek fontos lehet a kultúra is. Talán, ha nem gondolkodunk a végletekben, akkor a szépség és a kultúra összeegyeztethető egymással. Hiszen nem kell mindenkinek sem luxuscelebnek, sem pedig szépirodalom-szakértőnek lenni, itt is az egyensúly a fontos.

 

Kép forrása: pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük