Így őrizd meg a szépséged!

Nőként kiemelten fontos, hogy sokáig megőrizzük a szépségünket, fiatalos megjelenésünket, az ugyanis hozzájárul a jó közérzetünkhöz és persze az önbizalmunkon is sokat dob. A genetika fontos szerepet játszhat ebben, elvégre mindannyian más adottságokat „kaptunk” a felmenőinktől. Ugyanakkor mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy elégedettek legyünk azzal, amit a tükörben látunk.

Az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás, a nap elleni védelem és az olyan márkák dermokozmetikumainak használata, mint amilyen a La Roche vagy a Geek and Gorgeous, mind segíthet abban, hogy ragyogóan nézzünk ki.

A szépség szubjektív, vagy mégsem?

Nehezen lehetne vitatkozni azzal az állítással, hogy a szépség szubjektív fogalom. Ha random módon megkérdeznénk két férfit a nőideáljukról, valószínűleg teljesen különböző – akár ellentétes – választ hallanánk tőlük. A lényeg, hogy legyen kisugárzásunk és elég önbizalmunk, ugyanis kevés vonzóbb jelenség van a világon egy magával elégedett nőnél.

Vannak azonban olyan tényezők, amik esztétikailag előnyösebbé vagy épp hátrányosabbá tehetnek egy hölgyet, ezek közé tartozik az arcbőr állapota is. A ráncok, pigmentfoltok, pattanások mind olyan bőrproblémák, amit a tudatos bőrápolással könnyen meg lehet előzni, vagy ha már kialakultak, akkor lehet kezelni azokat. Ezt nagyon jól tudják a La Roche és a Geek and Gorgeous márka alapítói is, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy a nőknek hatékony eredményekkel szolgáló készítményeket fejlesszenek ki.

Mindennek az alapja: egy jó arcápolási rutin

A bőrproblémák megjelenését aligha lehet megkerülni vagy megfelelően kezelni, ha nem rendelkezünk egy jó arcápolási rutinnal, ami a következő lépésekből áll:

  • – Tisztítás
  • – Tonizálás
  • – Hidratálás
  • – Napvédelem

Az arcápolási rutin legelső, kihagyhatatlan lépése a gyengéd, ugyanakkor hatékony arctisztítás, amikor is eltávolítjuk a bőrünkről a sminket, a felesleges faggyút és a napközben rákerülő szennyeződéseket.

Ezt után jöhet a tonizálás, amivel visszaállítjuk a bőrünk pH-egyensúlyát a megfelelő tartományba, hogy még véletlenül se száradjon ki. A Geek and Gorgeous arctisztítója egy kifejezetten alacsony pH-jú termék, a La Roche Effaclar arctisztítója pedig nem szárít, így ezek esetében megspórolható ez a lépés.

A hidratálás szintén egy kulcsfontosságú feladat, amivel optimalizáljuk a bőrünk nedvességtartamát. A Geek and Gorgeous márka erre többféle alternatívát is kínál, ugyanis van géles, vizes és egy teljesen folyékony hidratálója is, ami tonizáló egyben – ez utóbbit permetezve tudjuk felvinni a bőrünkre. A La Roche hidratáló krémjeihez is bátran nyúlhatunk, ha egy kis extra kényeztetésre vágyik a bőrünk.

Persze nem szabad megfeledkeznünk a napvédelemről sem. A fényvédők használatára nemcsak nyáron, hanem egész évben szükség van, hogy megóvjuk az arcbőrünket az UV-sugárzás káros hatásaitól. Ezen a téren bátran támaszkodhatunk a La Roche márka termékeire, a kínálatában ugyanis nagyon sokféle megoldást találunk a fényvédelemre. A normál fényvédők mellett vannak színezettek és spray kiszerelésűek is.