Tegyünk a szépségünkért, próbáljuk ki a thai masszázst!

Valljuk be, nőként szinte bármit képesek vagyunk megtenni azért, hogy a bőrünk sokáig feszes, rugalmas és puha maradjon. Kozmetikumokat használunk, szépészeti kezeléseken veszünk részt, odafigyelünk az étkezésünkre, sőt, még akár valamilyen mozgásformába is belefogunk az ügy érdekében.

Ezek mind-mind szuper módszerek lehetnek, ám más módja is vannak annak, hogy tegyünk az arcbőrünk rugalmasságáért, szépségéért. Sokan nem is gondolnák, de a thai masszázs Budapesten és vidéken is a segítségünkre lehet, ugyanis nemcsak az izmainkra és az ízületeinkre, hanem a bőrünkre is pozitív hatással van.

Ma már sok helyen találhatunk az országban olyan szépségszalonokat, ahol többek között thai masszázst is kínálnak. Így szerencsére nem kell elutaznunk szülőhazájába, Thaiföldre, ha ki szeretnénk próbálni.

Serkenti a bőrünk kollagéntermelését

 

A kollagén az egyik legfontosabb fehérje a testünkben, ami többek között a bőrünkben is jelen van. Ott is termelődik, ezáltal hozzájárulva ahhoz, hogy a bőrünk kellően feszes, rugalmas és puha legyen.

Az idő múlásával azonban a kollagéntermelés lelassul, aminek elkerülhetetlen következményei lesznek a bőrünket is érintő változások. Gondolunk itt például arra, hogy csökken a feszessége, rugalmassága, ennek hatására pedig megereszkedik, illetve elkezdenek kialakulni a ráncok, szarkalábak.

A thai masszázs során alkalmazott speciális nyújtó és nyomó gyakorlatok serkentik a vérkeringést a testünkben, ennek köszönhetően pedig a kollagéntermelés is új erőre kaphat. Bár a bőr öregedésének folyamatát nem tudja megállítani, de lelassíthatja azt. Sőt, a rendszeres alkalmazása esetén akár a ráncok mélységének, kiterjedésének csökkenése is elérhető általa.

Növeli a bőrünk oxigénellátását és méregtelenít

 

Ahhoz, hogy a bőrünk fiatalos, egységes textúrájú és egészségesen ragyogó legyen, nélkülözhetetlen, hogy kellő mennyiségű oxigént tartalmazzon. Az oxigén ugyanis nélkülözhetetlen a sejtek egészséges működéséhez, illetve a megfelelő módon végbemenő regenerációjához.

A thai masszázs képes elősegíteni a sejtjeink oxigénellátását, amivel javíthatja a bőrünk színét és csökkentheti a pigmentfoltokat vagy a szemünk alatti sötét karikákat. Ezzel még nincs vége, hiszen serkenti a méreganyagok eltávolítását a szervezetünkből, többek között a bőrünkből is. Ennek köszönhetően az sokkal tisztább és egészségesebb megjelenésű lesz.

A thai masszázs Budapest területén is elérhető, így akkor is szuper programot kínál, ha a fővárosban élünk. Remek anya-lánya program lehet, de akár a barátnőnkkel is részt vehetünk rajta, ugyanis páros változata is létezik. Bátran éljünk a lehetőséggel, hiszen remek kiegészítője lehet a kozmetikumoknak és más, kifejezetten szépészeti kezeléseknek.

Ezt a masszázstípust sok esetben az izmok, ízületek lazításával, regenerációjával hozzák összefüggésbe, ám ezenkívül a bőrünkre is nagyon pozitívan hat. Az eredetileg Thaiföldről származó masszázs Budapesten és vidéken is igénybe vehető, így bármikor kipróbálhatjuk, ha kíváncsiak vagyunk az általa elérhető eredményre.